Fiat Chrysler

Aggódnak a német exportőrök az olasz koronavírus helyzet miatt

A német kereskedelmi és iparkamara (DIHK) arra figyelmeztetett kedden, hogy az elsősorban Olaszország északi részén megjelent járvány az ország ipari központját sújtja, és ez további bizonytalanságot szül a német exportálók körében. Közben a Fiat Chrysler azt közölte, hogy a koronavírus olaszországi megjelenése egyelőre nem befolyásolja a helyi járműgyártását.

Koronavírus: a Fiat Chrysler már Szerbiában sem tud termelni

A Fiat Chrysler (FCA) pénteken ideiglenesen felfüggesztette szerbiai autógyártását, mert nem érkeznek alkatrészek Kínából, ahol az új koronavírus miatt számos gyár termelése áll. A kragujevaci gyárban a Fiat 500L autókat készítik.

A Fiat állja a sarat és a szavát - Kilőtt az árfolyam

A Fiat állja a sarat és a szavát - Kilőtt az árfolyam

Közzétette a negyedik negyedéves számait a Fiat-Chrysler, a cég járműeladásai visszaestek, azonban a társaság tisztított EBIT-je, és profitja is felülmúlta a Reuters elemzői által várt értékeket, a befektetők kedvezően fogadták a cég gyorsjelentését, emelkedik az árfolyam.

Állítják, az első európai Tesla-gyár egy rivális autógyártó pénzéből épülhet fel

Állítják, az első európai Tesla-gyár egy rivális autógyártó pénzéből épülhet fel

Nagy árat fizethet a Fiat Chrysler azért, hogy a következő években képes legyen teljesíteni a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó előírásokat az Európai Unióban. Az olasz-amerikai autógyártónak ugyanis iparági becslések szerint mintegy 2 milliárd dolláros költséget eredményezhet az a megállapodás, amelyet a Teslával kötött korábban. A dolog érdekessége, hogy Baird elemzője szerint a Fiat Chrysler valójában az első európai Tesla-gyár megépítését finanszírozza majd azért cserébe, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó eladott járműveit a flottájába számítsák be.

Felelőtlen ígéretet tettek - Autó- és motorgyárak kerülhetnek veszélybe Európában

Felelőtlen ígéretet tettek - Autó- és motorgyárak kerülhetnek veszélybe Európában

Múlt héten kiderült, egyesül az olasz-amerikai Fiat Chrysler és a francia Peugeot Citroen csoport. A fúzióval viszont, amelynek köszönhetően a világ negyedik legnagyobb autógyártója jön létre, több autó- és motorgyár jövője is veszélybe kerülhet. A két vállalat menedzsmentje ugyan ígéretet tett arra, hogy nem fognak üzemeket bezárni, de nagy árat fognak fizetni, hogyha állják a szavukat.

A Fiat kivonulna Európából: hatalmas változás jöhet a miniautóknál

A Fiat kivonulna Európából: hatalmas változás jöhet a miniautóknál

A Fiat Chrysler hatalmas lépésre szánhatja rá magát: kivonulhat az európai miniautó szegmensből. Az olasz-amerikai gyártó hiába piacvezető a szegmensben a Fiat Panda és az 500 népszerűségének köszönhetően, az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásoknak történő megfelelés egyszerűen annyira megdobná a fejlesztési költségeket és a gyártást, hogy az már nem érné meg a vállalatnak.

Ravasz húzás szülte a világ egyik legnagyobb autógyártóját - A túlélés viszont így sem garantált

Ravasz húzás szülte a világ egyik legnagyobb autógyártóját - A túlélés viszont így sem garantált

Csütörtök reggel hivatalosan is bejelentették: egyesül az olasz-amerikai Fiat Chrysler és a francia PSA konszern. A fúzió során létrejövő új cégcsoport, amelyet 50-50 százalékban birtokolnak majd az eddigi vállalatok tulajdonosai, a világ 4. legnagyobb autógyártója lesz az értékesítési számai alapján. A tranzakció hírét kitörő örömmel fogadták a piaci szereplők, a Fiat Chrysler részeről azért, mert egy évek óta húzódó ügy végére kerül pont azáltal, hogy végre sikerült találniuk egy tőkeerős partnert, amellyel átvészelhetik az autóipar totális átalkulását. A PSA részéről pedig azért, mert sikerült belehajszolniuk a Fiat Chrysler menedzsmentjét egy olyan üzletbe, amely első olvasatra számukra előnyösebbnek tűnik.

Ez gyors volt: megegyeztek az autóipari gigafúzióról

Reggel még csak sajtóhírek szóltak arról, hogy egyesülhet a Fiat-Chrysler és a Peugeot, este pedig a Wall Street Journal már úgy értesült, hogy meg is állapodtak a tulajdonosok. Hivatalos bejelentés akár már holnap jöhet.

Szárnyal a Fiat és a Peugeot - A gigafúzió hírére

Szárnyal a Fiat és a Peugeot - A gigafúzió hírére

Valósággal szárnyalnak a Fiat-Chrysler és a Peugeot részvényei, miután bejelentették, hogy Fiat-Chrysler és a Peugeot-kat is gyártó francia PSG-csoport fúziós tárgyalásokba kezdett.

Az utolsó órában az autógyártók, tömegesen szűnhetnek meg a munkahelyek a szektorban

Az utolsó órában az autógyártók, tömegesen szűnhetnek meg a munkahelyek a szektorban

Néhány hónapon belül életbe lépnek az Európai Unió új autóipari emissziós előírásai, amelyek példátlan szén-dioxid kibocsátás-csökkentési intézkedéseket követelnek meg az autógyártóktól. Azon túl, hogy a változtatási kényszer radikálisan átalakíthatja a modellpalettát, megtépázhatja a vállalatok nyereségességét és az autóipari munkahelyek jelentős részének megszűnésével fenyeget.

A Ram és a Gladiator sokat lendített a Fiat Chrysler helyzetén

A Fiat Chrysler szerdán tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, az autógyártó bevétel és profit soron alulteljesítette az elemzői várakozásokat, azonban a cég üzemi eredménye a várt felett alakult. A társaság mindemellett megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, amit kedvezően fogadtak a befektetők, a Fiat Chrysler árfolyama 4 százalékot emelkedett ma.

A világ harmadik legnagyobb autógyártói lehettek volna - Befuccsolt a terv

A világ harmadik legnagyobb autógyártói lehettek volna - Befuccsolt a terv

A Fiat Chrysler bejelentette csütörtök hajnalban, hogy visszalép a Renault-nak tett 35 milliárd dolláros egyesülési ajánlatától, és a francia autógyártóban 15 százalékos részesedéssel bíró párizsi kormányt hibáztatta azért, hogy nem jött létre a világ harmadik legnagyobb autógyártó cége.

Két autógyártó rázta fel a világot: az egyik a túlélésért küzd, a másik taktikázhat

Túlzás nélkül mondhatjuk, a piacot teljesen váratlanul érte a Fiat Chrysler bejelentése, amely szerint egyesülési ajánlatot tettek a Renault-nak. A korábbi híradások ugyanis még arról szóltak, hogy a franciák először újraindítják az egyesülést célzó tárgyalásokat a Nissannal, majd csak ezt követően veszik fontolóra, hogy felvásárlási ajánlatot tesznek az FCA-nak. A hirtelen jött közeledés hátterében több tényező is állhat: a Fiat Chrysler motivációja világos, végre szeretnének egy olyan partnerrel együttműködni, amelynek segítségével sikeresen végighaladhatnak a jövő járműgyártásához vezető úton és amelynek köszönhetően képesek lehetnek megfelelni az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak. A Renault menedzsmentje pedig vélhetően ezzel a húzással akarhatja erősíteni tárgyalási pozícióját a Nissannal szemben. Az összeolvadásnak köszönhetően ráadásul jelentős költségeket is megtakaríthatnának több területen, amely jótékonyan hathatna a közös cég profitabilitására egy különösen nehéz időszakban. Az egyesülés ugyanakkor még nincs kőbe vésve, több buktatója is lehet a tranzakciónak.

Itt tartunk: a Tesla mentheti meg az egyik legnagyobb autógyártót

Itt tartunk: a Tesla mentheti meg az egyik legnagyobb autógyártót

Nagy bajba került a Fiat Chrysler amiatt, hogy az átlagos flottaszintű szén-dioxid-kibocsátása tovább növekedett 2018-ban. Az olaszok a kialakult helyzetet egy nagyon érdekes manőverrel oldanák meg a Financial Times beszámolója szerint: több százmillió eurót fizetnének a Teslának azért, hogy az eladott járműveik a jövőben az ő flottájukba számítsanak bele. Ennek köszönhetően ugyanis teljesíthetik az EU szigorú elvárásait és ami még fontosabb, hatalmas bírságok megfizetését kerülhetik el.

Összeolvadási pletykák repítik a Fiat Chrysler és a Peugeot árfolyamát

Robert Peugeot, a PSA konszern egyik nagytulajdonosa, az FFP holding elnöke egy francia lapnak arról beszélt, hogy támogatna egy felvásárlását vagy összeolvadást, kiemelve, hogy hogy a Fiat Chrysler is a lehetséges célpontok között szerepel. A lehetséges felvásárlás vagy fúzió hírére a Fiat Chrysler részvényei közel 5 százalékot erősödtek ma, míg a Peugeot papírjai 2 százalékkal kerültek feljebb.

Újabb kartellbotrány robbanhat az autógyártóknál

Kartell alakításának gyanújával vizsgálatot indított több autógyártó ellen az Európai Bizottság annak kiderítésére, történt-e közöttük versenyellenes megállapodás az autóalkatrészek árazásánál - írja a Der Spiegel információira hivatkozva az Automotive News Europe.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.